A téma fiús jellegére való tekintettel átadom a szót Andrisnak :) :

Új-Zélandon ugye bal oldali közlekedés van, amit ugye egyszer már Malajziában volt szerencsém megtapasztalni, de azért itt megint hozzá kellett, illetve kell majd szoknom, szoknunk. Pár óra alatt ki lehet tapasztalni, de azért néha előfordul hogy meg-megzavarodok egy komolyabb kereszteződésben, esetleg indexelek egyet az ablaktörlővel. Néha egy Nissan Tiida van nálunk kölcsönben, amit egyszer Tündi is kipróbált. Elég jól ment neki, de azért picit izgultam… mondjuk az első körforgalma izgalmasra sikerült. :)

A közlekedési morál elég európai, az otthoni anyázások meg szerencsére itt nincsenek meg. A parkoló autók nagyon belógnak mindenhol az útra, azokra figyelni kell, főleg, hogy balra az autó nagyobb, mint ahogy mi megszoktuk és félő, hogy az ember ledarálja a tükröt.

Ami nagyon tetszik, az az, hogy itt az autó nem státuszszimbólum, hanem egy eszköz, amivel az ember el tud menni A-ból B-be biztonságosan, kényelmesen. Egy átlag autó itt 5-10 éves, valami közepes japán, nagyon kevés kivétel van. Régi szakadékok gyakorlatilag nincsenek, luxusautóból is nagyon kevés. Egyszer láttunk Porschét, 1-2 Audit, 1-2 Mercédeszt. BMW-t egyet, az is az i3-as elektromos volt az autópiacon. Az európai autókat a többség kapásból lenézi. Autó nélkül itt azért nehézkes, még városon belül is (van sok hely, ahova hétvégén nem is megy busz, meg elég drága is). Pár megálló buszozás 2-4 dollár, és sokszor integetni kell, hogy megálljanak. Jut eszembe, az első tapló, akivel találkoztunk, az egy maori buszvezetőnő volt. Háromszor kérdeztünk vissza, hogy mennyi a jegy, ő meg háromszor parasztul: „fódóaz”. Ja persze, szóval 4 dollár….köszi.

Bringásból van bőven, ahogy bringaútból is. Kivétel nélkül mindegyikük visel sisakot és kivétel nélkül mindegyikre figyelnek az autósok. És persze itt is szabálytalankodnak az emberek néha. Akár autós, akár bringás, akár gyalogos, csak éppen nem küldi el senki a másikat melegebb éghajlatra.

A magyar jogosítványunkat elviekben egy évig használhatjuk, aztán kell igényelni új-zélandi jogsit. Itt 16 éves kortól lehet jogsit szerezni, a KRESZ vizsga letétele után gyakorlatilag azonnal autóba lehet ülni, bizonyos ideig felügyelettel.

Visszatérve az autózásra, egyik nap felkerekedtünk, hogy keressünk magunknak egyet. Előzőleg természetesen tájékozódtunk a neten, néztünk hirdetéseket. Az autó és a benzin itt olcsónak számít, ami annyit jelent, hogy kb. annyi mint otthon, csak ugye minden más sokkal drágább, úgyhogy tulajdonképpen olcsó. Szóval ki is néztünk magunknak egy nagy Nissan Bluebird-öt. Én kicsit túlzásnak éreztem a méretet, de Tündinek nagyon tetszett és élőben valóban gyönyörű volt, mellesleg csak negyvenakárhány ezer kilométer volt benne, ami egy 10 éves autónál nem rossz. (Itt nem trükköznek a kilométerekkel). Beraktuk talonba, majd elmentünk még néhány kereskedésbe nézelődni, de nem nagyon volt jobb opció.

Itt szeretnék kitérni rá, hogy akár magánszemélytől, akár kereskedőtől vásárolnál, a kinézett autó kulcsát minden további nélkül a kezedbe adják, hogy vidd el, próbálgasd, aztán hozd vissza. A kereskedésben a pasi zokszó nélkül szedi ki az autókupac közepéről a kinézett autót, áll el előle akármennyi autóval, hogy ki tudd vinni próbálgatni.

Szóval, az egyik helyen belefutottunk egy Mazda Axelába, ami, mint kiderült otthon Mazda 3 néven fut és hát szerelem első látásra. Kívül-belül patent, 9 éves, 111000 km. És hát egy jópofa 2 l-es motor 4wd meghajtással…. szóval megyeget is szépen. Egy huszonéve itt élő szimpi pakisztáni fazon árulta, mint később kiderült, visszavonult krikettjátékos. Adtunk előleget, mivel itt a pénzeknél még van egy kis kavarodás, tehát csak a jövő héten vehetjük át.

Egyébként itt nincs kötelező biztosítás, nincs forgalmi, nincs törzskönyv. Hanem évente van műszaki, ami olyan 350 dollár (kb 65-70000 Ft). Még az átírási procedúra ugyan előttünk áll, de úgy nézem, sokkal egyszerűbb lesz itt mint otthon.

És íme a kis Axelánk, alig várjuk, hogy vezethessük.