A Crown Range Road utat választottuk, hogy Wanakából Queenstownba jussunk és megérte. Kopár, de gyönyörű, háttérben a havas hegycsúcsokkal.

Bungee jumping, motorcsónakázás, siklóernyőzés, kajakozás, ejtőernyőzés, vadvízi evezés, minden van errefelé, mi szem szájnak ingere. 

Queenstown hangulatos sétálóutcája ->

Itt sem maradt ki a jó kis Eggs Benedict reggelire.

A Wakatipu-tónál szebb tavat talán még sosem láttam.. (lsd. képek lentebb) na jó, a világoskék Pukaki-tóval vetekszik.

#nofilter És itt még lehetett volna tovább utazgatni a tó mentén Glenorchy felé, de arra már nem volt időnk. Következő alkalommal..

Aztán visszaértünk Wanakába és felmentünk a Rippon Vineyardhoz. A borkóstolásról már lekéstünk, de a kilátás csodálatos volt fentről.

Aztán még megnéztük a híres, vízben álló Wanaka-fát. Élőben valahogy nem volt akkora szám..

Elég jó kilátás volt a szállásunkról is ->

Másnap reggel napsütésre ébredtünk, szép időben azért még Hokitika is hangulatosabb. 

Aznap Andris 419 km-t vezetett, korán indultunk Hokitikából és kora este értünk Wanakába, mondjuk sok helyen megálltunk útközben.

A State Highway 6-on (SH 6) mentünk délre, a Mount Cook Nemzeti Park mentén haladva megálltunk a Fox-gleccsernél. A nyugati part legfontosabb látványosságai a Ferenc József- és a Fox-gleccser, a National Geographic szerint a világ talán legkönnyebben megközelíthető gleccserei. Ferenc Józsefnél csak kávézni álltunk meg, Foxhoz viszont két útvonalon is elkirándultunk. Megérte! Az egyik útvonal dzsungeles erdőn keresztül visz, vadregényesebb kicsit és nagyon jól rá lehet látni távolról a gleccserre. A másik, hosszabb út teljesen más jellegű volt, nagy sziklafalak között sokat kellett sétálni, az óriási térben egészen elszédül az ember. Az út végén elég meredek részen kellett felmenni, hogy közelről nézhesd a gleccsert. Anyura is büszke vagyok, hogy szótlanul végigcsinálta a kis túrát. 

A 12 km-es Ferenc József-gleccsert egy német geológus fedezte fel a 19. században, és nevezte el Ferenc Józsefről. Franz Josef faluban kávéztunk ->

A rövidebb, első sétaút a Foxhoz először egy kis függőhídon vitt át, majd egészen misztikus, mohás-dzsungeles erdőbe jutottunk.

Innen volt egyébként a legszebb a rálátás a gleccserre. A 13 km hosszú Fox-gleccser kevésbé népszerű, viszont állítólag nem kevésbé szép. Egykori új-zélandi miniszterelnökről kapta a nevét. A gleccserek mozgásban vannak, naponta kb 4 métert csúsznak az olvadékvizeken.

 A hosszabb út, amely közel vitt a gleccserhez, szintén nagyon érdekes és szép volt, csak máshogy.

Lehet, hogy a képen nem látszik, de ez itt (lsd. lentebb) elég meredek volt, rendesen kifulladtunk, mire felértünk. 

 A gleccsernézés után "rohantunk" is tovább, még sok km volt hátra Wanakáig.. Az út egyre szebb tájakon vitt keresztül, talán ezen a napon álltunk meg a legtöbbet fotózni.

Aztán Haastnál elhagytuk az óceánpartot, az út a Mount Aspiring Nemzeti Parkon vitt keresztül csodálatos havas hegycsúcsos tájakon.

Megálltunk a Blue Poolsnál útközben egy rövid kirándulásra, tényleg csodás türkizkék színe volt itt a folyónak.

Aztán a Thunder Creek Falls-t is meglestük.

 Megbeszéltük, hogy tényleg csak akkor állunk meg fotózni, ha muszáj. Hát kb 10 percenként muszáj volt.

A Hawea tónál is muszáj volt megállni, valami eszméletlen szép volt.

Még sötétedés előtt megérkeztünk Wanakába. Ámuldoztunk, milyen jó kis házat sikerült választani, majd elugrottunk a hangulatos kis központba egy sörre, mert megérdemeltük. 

Hát nehéz volt itthagyni ezt az aranyos kis szállást Collingwoodban.. Bár a dagályról mindig lemaradtunk, így is gyönyörű volt a kilátás a teraszról. 

Westportig szép hegyes-dombos volt a táj és a nap is sütött.

Westport után volt egy nem túl szép szakasz, de Punakaiki palacsinta kövei (pancake rocks) és a szerpentines tengerparti út feldobta, bár az idő elég borús volt. Állítólag itt a nyugati parton nagyon sokat esik és sokszor rossz az idő. A városok kifejezetten csúnyák, Westport, Greymouth és Hokitika is elég silány.

A Punakaikinál található "palacsinta kövek" nagyon szép, különleges formációt alkotnak.

A hokitikai, airbnb-n foglalt szállásunk szép volt és kényelmes, bár nem volt olyan bájos, mint a collingwoodi. A konyha tökéletesen fel volt szerelve, a változatosság kedvéért megint steaket vacsoráztunk.

Az útikönyv szerint Nelson Új-Zéland legnaposabb régiója. Hát valóban, végig csodálatos időnk volt. Smaragdzöld és türkizkék öblök, aranyszínű homokos strandok, dzsungeles, buja növényzet.. Az Abel Tasman Új-Zéland legkisebb nemzeti parkja (225 km2), de egyben az egyik leghíresebb, sokak szerint legszebb. Szerintünk is! Abel Tasman egy holland felfedező volt, aki 1642-ben kötött ki a parkban.

A coastal tracket (part menti túraútvonal) 3-4 nap alatt lehet megcsinálni, a strandokon kajakot is lehet bérelni. Jövő év elején tervezzük a 4 napos túrát, az út mentén nagyon hangulatos tengerparti kempingek vannak!

Befizettünk egy vízitaxis (aquataxi) túrára és megérte, fantasztikus élmény volt! Aquataxiztunk Kaiteriteritől Totaranuiig, majd visszafelé Onetahutitól Bark Bayig a coastal track-en mentünk, gyönyörű 2,5 órás túra volt.

http://aquataxi.co.nz/services Az aquataxit a parkon belül bárhova lehet rendelni, praktikus.

Talán ilyen szép színű tengert még sehol sem láttam! A türkiz minden árnyalata volt, gyönyörűen tiszta, átlátszó!

Fókák itt-ott lubickoltak..

Ezek itt a csigaforgatók..

Nem véletlenül a páfrányok országa :)

Anyu első dzsungeltúrája!

Aztán visszaértünk a csodálatos Kariteriteribe (hangulatos kis üdülőhely)

És a naplemente Collingwoodnál..

A 9 nap alatt voltunk pár helyen a Déli-szigeten, de az egyik számomra legszebb az északi része volt. Itt két régió található, Marlborough és Nelson. Mindkettő csodálatos a maga módján. Wellingtonból 3,5 óra komppal a Déli-sziget. Autóval 3 főnek egy oda-vissza út 600 NZD (ennek a fele az autó), és nem biztos, hogy olcsóbb lett volna kocsi nélkül átkompozni és autót bérelni. Na mindegy, egyértelműen megérte.

Pozitívan csalódtunk a kompban (Interislander). Nem tudom, miért egy szocreál kép volt előttem, amikor a kompra gondoltam. A valóságban elegáns belül, sok kényelmes üléssel, gyönyörű kilátással, hangulatos kávézó-étteremmel. És van egy mozi az alsó szinten, ahol filmet vetítenek, bár azt nem néztük meg.

Kicsit felhős, de napos, szép időnk volt, amikor elindultunk Wellingtonból, azonban nagy szürkeségben értünk a fjordokhoz. A komp Marlborough Sounds fjordjai között halad át. Misztikus látvány volt mindez felhőben.. 

Aztán egyre szebb idő lett.. 

És még egy kis fókát is láttunk pancsolni!

Gyönyörű volt a komp út!

Marlborough régió egyrészt a fjordjairól, másrészt a borairól híres. Itt állítják elő az új-zélandi borok 2/3-át. Ami érdekes, hogy máshogy termesztik a szőlőt (látszatra alacsonyabbra van vágva, kizárólag síkságon). Bortúrákra lehet itt befizetni, pincék egymás hegyén-hátán. A Pictonból Nelson felé vezető út első része szőlő ültetvényeken visz keresztül, aztán szép zöld dombos részeken. 

Pictontól Nelsonig 2 óra az út. Azon nyomban beleszerettünk a hangulatos, nyüzsgő kisvárosba, állítólag ott mindig süt a nap. Hát mi is kifogtunk egy csodálatos, meleg nyári napot. Már Anyu sem lepődött meg, ha kiwiket (= új-zélandiak) mezítláb látott, hiszen ez itt teljesen elfogadott.

A szállásunkat Collingwoodban foglaltam, aminél már alig lehetett volna észak-nyugatabbra menni. A bookabach.co.nz oldalt mindenkinek ajánlom! mivel mi hárman voltunk és két szobát kellett kivenni, sokkal jobban megérte egész házat kivenni, mint két motel/hotelszobát. És mégse ugyanaz egy semmilyen és személytelen motel, mint egy otthonos házikó. Ráadásul ezekben a házakban van konyha, jó esetben sok konyhai felszereléssel és minimális alapanyagokkal, fűszerekkel.

Collingwood az egyik legszebb öbölnek tartott Golden Bayben fekszik.

Nelsonból még két óra volt az út. Itt az északi részen a legszebb - ahogy az új-zélandi mondaná - "scenic drive" (látványút) Nelson után következett, amikor közeledtünk a Kahurangi  és az Abel Tasman Nemzeti Park felé. Ide vissza kell jönnünk túrázni, gyönyörű buja dzsungeles az erdő, a szerpentines autóúton sokszor meg kellett állnunk fotózni. Sok ismerősünk szerint az Abel Tasman a legszebb nemzeti park Új-Zélandon, de erről majd a következő bejegyzésben. A hegyekből leérve a tengerparti Takakába értünk, amely szintén egy nagyon hangulatos, Nelsonnál kisebb falu. Nagyon sok hátizsákos, hippi fiatalt látni, tele van cuki boltokkal és beülős helyekkel. Este volt, mire Collingwoodba értünk, de még pont belefért egy tengerparti séta sötétedés előtt. Pont apály volt, így kagylókat gyűjtögettem. Mivel a környéken semmilyen világítás nem volt éjjel, olyan csillagos volt az ég, amilyet még sosem láttam.

A házikó elég jól el volt dugva a dzsumbujban, de azt hiszem mindhárman egyöntetűen úgy gondoljuk, hogy ez volt a legcukibb, legszebben berendezett, legotthonosabb szállásunk az út alatt, és egyben legolcsóbb is, ami vicces. Este már hűvös lett és Andris befűtött a kandallóba! :)

Ez itt a házikónk előtti tengerpart.

A vörös a házikónk -> (dagálykor itt a homok helyett tenger van)

 Nem szívesen osztom meg másokkal ezt a gyöngyszemet, na de tessék, jószívű leszek : https://www.bookabach.co.nz/baches-and-holiday-homes/view/21672 

Andris egy teknőssel is úszkált, íme a videó .

Fidzsin mindenki nagyon kedves, de tényleg. Még a reptéren dolgozó személyzet is mosolyog és érdeklődik, honnan jöttünk, hogy tetszik Fidzsi, hol voltunk eddig, merre megyünk. Nincs stressz, mindenki ráérősen csinál mindent, biztonság van. Ez itt tényleg a béke szigete.

Augusztus 30-án korán reggel leadtuk a kocsit a reptéren, innentől az Octopus Resort kezeire voltunk bízva, a sofőr értünk jött, elvitt Vuda kikötőig, ahol felszálltunk a csónakra, ami kb 1 óra alatt vitt át Waya szigetre (a Yasawa szigetcsoport egyik szigete). Mindenképpen szerettünk volna az egyik kis szigetet is megtapasztalni Fidzsin.

Waya pont olyan vadregényes volt, mint ahogy azt elképzeltem. Csak az esőerdő hiányzott a látványból. Néhány nagyon kicsi falu és összesen 1 resort (az Octopus) van a szigeten, rendes utak nincsenek, csak ösvények, élelmiszerbolt egyáltalán nincs. Az Octopusnál a partszakaszt gyönyörű korallzátony szegélyezi, így snorkeling szempontjából ez a hely meseszerű. Viszont fürdésileg a Coral Coast  picit jobb volt, itt kövesebb, gyorsabban mélyül és a hullámok is jobban érik a partot.

Az Octopustól vártuk a legtöbbet az összes szállás közül, mert egyrészt ez volt a legdrágább fidzsii szállásunk (a szigetes resortokon belül közép-kategória), másrészt nagyon sok jó véleményt olvastam róla Tripadvisoron. És igen, nagyon élveztük, de nem volt annyival kimagaslóbb élmény, mint a másik két szállás a fő szigeten. Jobban szeretjük a kisebb és családiasabb resortokat. Az Octopusban nagyon sok a kisgyerekes család (ami nem meglepő, hiszen külön játszóház is van, illetve  fidzsii dadákat lehet fogadni a kicsik mellé), nagy a nyüzsi.

Van olcsóbb, backpackeres emeletes ágyas szállásuk is, illetve a számunkra még megfizethető kategória a sima bungaló volt. A menőbb, kinti zuhanyzós burék itt 350-650 FJD/éj (50-90 ezer Ft) árban voltak. A bungalónk egyszerű, de cuki volt. Ami zavart, az az, hogy ellentétben a buréikkel, a bungalók nagyon közel voltak egymáshoz, így nem volt meg annyira az intimitás. Szúnyogháló mindenhol volt az ablakokon, de szúnyogot egyébként nem nagyon tapasztaltunk. Az minket nem zavart, hogy közös mosdót kellett használnunk, bár az előző helyen a kinti zuhanyzót jobban szerettük. Az Octopus eredetileg egyébként nagyon olcsónak tűnt a többi szigetes resorthoz képest, de csak utólag derült ki, hogy kötelező teljes ellátást kérni a szállás mellé, ami egy napra kb ugyanannyiba került, mint maga a szállás egy éjszakára. És a kajában csalódtunk, mert többször volt közepes, mint kimagasló. A svédasztalos reggeli finom volt és nagy volt a választék, az ebéd rendszerint átlagos volt, a vacsora kétszer egészen kimagasló, fine dining élmény, egyszer viszont szinte ehetetlenül rossz volt. Ennyi pénzért többet vártunk, na de mindegy, így is szuper volt. Az ingyenes jóga órákat imádtam és a sulu masszázs is zseniális volt. Andris találkozott teknőssel is snorkeling közben! (a snorkelinges képeket majd külön posztban láthatjátok)

Itt nagyon sok európaival találkoztunk: egy háromgyerekes német családdal, egy spanyol és egy brit párral, egy német fiúval és az olasz feleségével, egy belga fiúval.. De a legtöbben főleg Ausztráliából és Új-Zélandról jönnek Fidzsire.

Ettünk kokondát (fidzsii specialitás), ami nagyon hasonlít a dél-amerikai cevichére, csak kókusztejben marinált nyers hal van benne. Imádtuk! A kedvenc vacsoránk a bárány volt (lamb shank) krumplipürével és valamilyen isteni barna szósszal és vékony, pirított répaszeletekkel.

Az egyik legjobb kaja, amit az Octopusban ettünk (tonhal steak) ->

Az egyik nap részt vettünk egy szervezett kiránduláson, átcsónakoztunk a sziget túlsó oldalára és snorkelingeztünk is arrafelé, elvittek minket egy közeli faluba (Yalobi) a helyi iskolába. Nagyon festői helyen, a tengerparton van ott az általános iskola, hatalmas rögbi pályával (mivel mással – itt Fidzsin amúgy nincs is más, csak rögbipálya). Ez egy főleg bentlakásos iskola volt, kb 100 gyerek tanulhat itt. Az egyik osztály kis éneklős-produkciós előadást is tartott a tiszteletünkre, olyan édesek voltak!! És érdeklődőek is! Ami meglepő volt, hogy egy eldugott csendes-óceáni szigeten egy kis faluban az összes gyerek beszél angolul.. Itt van az előadásról egy videó és itt is. A képeket külön posztban rakom majd ki.

És végre kipróbáltuk itt a kava ceremóniát! A kava a fidzsik nemzeti itala és ezt a ceremóniát a mai napig megtartják a helyiek. Ezt az italt egy gyökérből készítik, az íze szappanos sárra emlékeztet, állítólag ha sokat iszol belőle, tudatmódosító hatása van – nekünk csak a nyelvünket zsibbasztotta el.

Augusztus 29-én Andris kisétált a zátonyra, ahonnan éppen levonult a víz az apály miatt, majd bő egy óra múlva szurok fekete kézzel tért vissza. Elmondása szerint megküzdött egy polippal (besegített a helyieknek a polipvadászatba). Felvette videóra, ahogy kierőszakolta a polipot a búvóhelyéről, mindeközben az állat teljesen összetintázta. Bár viszonylag kicsi polipról van szó, nagyon küzdelmes volt kiszednie. A polipot aztán odaadta az egyik fidzsi néninek.

Itt található a polipos videó.

Utána kitaláltuk, hogy elautózgatunk a másik irányba (Suva felé).  A táj egyre bujább-dzsungelesebb arrafelé, egyre kevesebb volt a falu és a resort is, étterem egy se, egészen a Pacific Harbour nevű „központig”, ahol egy rugby pályán megláttunk egy nagyszabású rendezvényt. Megörültem, hogy végre fotózgathatok helyieket anélkül, hogy kínos lenne. A környező falvak apraja és nagyja jelen volt csinosan felöltözve, zászlókkal  ünnepeltek. Utólag kiderült, hogy történelmi pillanatot, a Rióban szerzett első és egyetlen aranyukat ünnepelték. (Több hete volt az olimpia, de Fidzsi még mindig extázisban van.) Kb ezren biztos ott voltak, ebből kb 5 fehér ember -minket is beleértve-. Egyszer csak szalmaszoknyás öregek vonultak be, majd hatalmas taps keretében bekísértek egy vöröshajú, britnek kinéző pasit, akit leültettek valami trónra. Mint kiderült, ő volt a rugby csapat brit edzője.  Nagyon jó hangulatú kis ünnepség volt és örülök, hogy véletlenül betévedtünk ide.

A vöröshajú, napszemüveges az edző.

Ez már itt lent nem az ünnepség, hazafelé az autóból kifotóztam, a kislány ment haza épp a suliból.

Ez itt egy helyi óvoda ->

És még egy kis Mango Bay-es naplemente.

Elautóztunk a Kula Eco Parkba, ahol főleg a Fidzsin őshonos állatokat (hüllők, madarak) tartják és szaporítják, majd engedik vissza a természetbe. Két nemzeti madaruk a kaka és a kula (nem vicc!haha), a kaka egy nagyobb színes papagáj, a kula meg egy kisebb színes papagáj.

Ő itt egy őshonos leguán.

 Boáztam is. Vicces volt, ahogy tekeredett rajtam.

Ők a kakák ->

Ő, sajnos, nem tudom, kiféle-miféle.

A kedvenceim ezek a sárga papagájok voltak, de ők nem őshonosok Fidzsin.

A park után kerestünk egy éttermet (nem volt egyszerű, ugyanis az út mentén szinte kizárólag csak főtt kukoricát árulnak). A választék általában mindenhol: curry, hal, hamburger és pizza. Tehát kajailag tulajdonképpen a resortra vagy utalva, legalábbis a Coral Coaston. Itt Fidzsin sajnos nincsenek tisztában azzal, mi az a smoothie és rendszerint yoghurtos italt kapok, néha nem is friss gyümölcsből. A halak finomak, a curry mindenhol ugyanolyan, de az is finom.

A cuki kis bungalónk.

Őt nem tudom, hogy hívják, de nagyon érdeklődő és kedves madárka, elég sok van itt belőle, nagyon szép a hangja is.

A naplemente csodálatos volt a Mango Bayben!